Rólunk

Lassan 8 éve estünk szerelembe a lovakkal, majd a lovas sporttal. Azóta mindennapjaink részévé vált a lovaglás, lótartás, lovardai részvétel. Nagyon sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy az évek során felhalmozott lovas felszerelések csak hánykolódnak a nyergesben, a fészerben vagy valamilyen szekrényben, fiókban, mert már nincs szüksége rájuk a gazdájuknak. Ló csere volt, kihízta, kifogyta, újat kapott, vagy sosem került használatba az adott felszerelés, de egyszerűen nincs idő, energia egyesével fotózgatni, feltölteni, hirdetni, postázni, visszavenni ha nem jó, stb. Pedig másnak kincset érhetnek az ilyen sufniban landoló ló- és lovasfelszerelések! A lovagolni vágyó gyerekek szüleinek is állandó problémát jelent a védőfelszerelés megvásárlása, ami a legtöbb esetben egy évig tart ki, aztán kinövi a gyerkőc, lehet cserélni. Elhasználódni nem fog, így más is nyugodtan használhatja a következő évben megkímélve ezzel a szülők pénztárcáját. 
Azzal a céllal nyitjuk meg az NLH Lovas Bizományi és Szaküzletet, hogy a fent leírt problémákra megoldást tudjunk kínálni, valamit azért, hogy ebben a régióban is lehetőséget adjunk lovas barátainknak a szükséges termékek gyors beszerzésére.
Reméljük, még sokáig állhatunk rendelkezésetekre és örömmel használjátok a nálunk lelt kincseket.

Üdvözlettel: 
Nagy Luca Hanna és Nagy Tímea

Ide kerülne egy  idézet
....................................
........................................................................

Használt cikkek

  • Ló felszerelés
  • Lovas felszerelés
  • Lovarda felszerelés
  • Kiegészítők

új termékek

  • Ló felszerelés
  • Lovas felszerelés
  • Lovarda felszerelés
  • Kiegészítők

Ló felszerelés

  • Nyergek, Kiegészítők
  • Kantárok, Kiegészítők
  • Zablák
  • Lábvédők
  • Hevederek
  • Martingálok, szügyelők
  • Ló ápolási termékek
  • Egyéb kiegészítők

Lovas felszerelés

  • Kobakok, Gerincvédők
  • Lovagló nadrágok
  • Lovagló felsők
  • Lovagló kesztyűk
  • Lábszárvédők
  • Lovagló csizmák, cipők
  • Egyéb kiegészítők

Elérhetőségeink

Cím: 3000 Hatvan, Mártírok útja 2.

Telefon: +36 70 624 3772

E-mail: nlhlovasbolt@gmail.com

Nyitvatartás

Hétfő         9:00–17:00
Kedd          9:00–17:00
Szerda       9:00–17:00
Csütörtök  9:00–17:00
Péntek       9:00–17:00
Szombat    9:00–12:00
Vasárnap      Zárva

Call Now ButtonHívjon most...